|
1927. március 20. vasárnap Friedreich Endre dr.
Beszélgetés Batthyány Lajos gróf egy élő kortársával
A vértanú Batthyány Lajos gróf minden életírása megemlékezik Németh Jánosról, Batthyány hűséges szolgájáról, aki a fogságban is híven szolgálta urát és halálának is szemtanúja volt. A derék Németh Jánosnak egyik leánya, özv. Németh Jánosné szül. Németh Mária a zalamegyei Böde községben él Ilona lányának, Barabás József tanító feleségének szerető gondozásában. Az öreg matróna, aki már kilencvenegyedik évét éli, keresztlánya volt Batthyánynak. A közelmúltnapokban rendkívüli elevenséggel és bámulatos emlékezőtehetséggel beszélte el e sorok írójának mindazt, amit hosszú évtizedek múltán is megjegyzett atyjáról és nemzetünk nagy vértanújáról. Emlékezései egyes adatokban kiegészítik özv. gróf Batthyány Lajosné kéziratban fennmaradt Visszaemlékezéseit és érdemesek a feljegyzésre.
Visszaemlékezés a múltra
Apám, — kezdte visszaemlékezéseit az öreg matróna — Németh János, 1800-ban született Rábasömjénben. Kicsiny korában árvaságra jutott. Ikervári rokonai nevelték fel. Tizennégy esztendős lehetett, amikor a hétesztendős Batthyány Lajos gróf mellé került kishuszárnak. A kis gróf rakoncátlan gyermek volt, később pedig szabadjára hagyott féktelen fiú, azért apám szolgálata nem lehetett könnyű, de annyira ragaszkodtak egymáshoz, hogy nem bírtak elválni. Apámnak vele kellett menni Bécsbe az intézetbe, ahol tanulmányait végezte, de katona évei alatt sem tudott meglenni nélküle és magával vitte Olaszországba. Mikor innét visszatértek, Batthyány átvette birtokai kezelését és Ikervárott telepedett meg. Itt apám eleinte mint komornyik, később pedig mint várnagy, szolgálta urát 1833-ban megházasodott s elvette Schumbszky uradalmi erdész lányát, Teréziát. A következő évben Batthyány is megnősült és Ikervárra hozta szépséges nejét, Zichy Antónia grófnőt, a dúsgazdag cifferi Zichy Károly leányát.
Én 1836-ban születtem, Batthyány Lajos volt a keresztapám. Jól emlékszem a szép Ikervárra, ott töltöttem boldog gyermekéveimet. Emlékszem a régi kastélyra is, láttam a nagy építkezést, amikor az ódon kastélyt 1848 előtt néhány évvel újjáalakították.
A kastély mellett hatalmas park terült el, a Rábán túl pedig az Angolkert csodaszép fákkal. A parkból a Cifrahidon lehetett idejutni. Apámnak a kastélyban is volt lakása,de nem szeretett bent lakni. A Rábaparton a halászház mellett kapott egy telket urától és erre épített magának házat.
Jól emlékszem Batthyány Lajos grófra. Középtermetű, arányos testalkatú, szép férfi volt. Hosszú szakálla korán őszbe vegyült, arca fehér-piros, homloka magas. Még most is látom szép kék szemeit! Ha a parkban vagy az Angolkertben találkoztunk vele, mindig volt hozzánk egy nyájas vagy tréfás szava. Szigorú földesura volt jobbágyainak, de munkát és megélhetést is adott nekik. Birtokain nagy erővel folyt a gazdálkodás, folyton építkeztek. Cukorgyárat is alapított. Hogy a szegény nép a selyemtenyésztéssel is kereshessen, sok-sok ezer eperfát ültetett az utak mentén. Felesége a legnemesebb lelkű asszony volt, akit hosszú életemben ismertem. Nagyúri dáma volt, de nagyon sokat foglalkozott gyermekeivel és háztartásával és szigorú rendet tartott házában. A jótékonyságot okosan gyakorolta, pénzt ritkán adott, hanem inkább munkával, élelemmel és ruhával látta el azokat, akik hozzá folyamodtak.
Napról-napra együtt játszottam Batthyány Lajos kis leányaival. Emma (a néhány évvel ezelőtt elhunyt özv. Batthyány Gézáné) egy évvel, a ma is élő Ilona grófnő (özv. Beniczky Gáborné) négy évvel volt fiatalabb mint én. Összejártuk a kastély minden zegét zugát, mindig készültünk a toronyba is, de az öreg huszár a denevérekkel ijesztett és nem volt bátorságunk felmenni. Mikor felhívtak a kis grófnőkhöz, gyakran a könyvtárteremben találtam őket atyjuknál. Batthyány szerette a törökös köntösöket, szeretett keleti kényelemben heverészni a kereveten. Lánykái ott ültek mellette. Képeskönyvekből magyarázott nekik. A nyitott ajtó mellett meghúzódva várakoztam. Észrevett és behívott. „Most már ti magyarázzátok el Marinak — szólt leányaihoz, — amit tőlem hallottatok“.
Batthyányék boldogságához csak a fiú hiányzott. 1845 őszén híre jött, hogy Pesten megszületett a várvavárt fiúcska, akit Ákosnak kereszteltek, de két hónapos korában meg is halt. Holttestét újév után a gróf huszárja hozta el Ikervárra. Szülei nem kísérhették el, mert a grófné Pesten súlyos betegségben szenvedett. A templomban az oratóriumban ravatalozták fel a kis halottat. Levették a külső koporsót és az üvegfedélen keresztül ott látták a kis Ákos viaszfehér arcát. Az öreg Dancsecs József plébános mondta a gyászmisét Az ikervári asszonyok állták körül a kisgyermek ravatalát, hangos sírásuk belevegyült a pap énekébe.
A mise után megindult a gyászmenet az Angolpark felé. Ott temették el hólepte, zúzmarás fák övezte helyen. Batthyány később kőből egy angyalt faragtatott sírja fölé. Az emlék talapzatára csak ez az egy szó volt felvésve: Ákos.
Azután sokszor láttuk a grófot este felé Ákos sírja felé menni. Ilyenkor elmélyedt gondolataiba, nem vett észre bennünket. Kisgyermekek voltunk, de megéreztük, hogy az apai bánat vonzza a sírhoz és kitértünk útjából.
1847 április havában született Pesten a kis Elemér gróf. A nyarat Ikerváron töltötték. A gyermeket anyján kívül egy magyar ruhás, piros csizmás dajka gondozta. Naphosszat kint sütkéreztek a parkban. Batthyány órákig ott ült fia mellett, leste ébredését, dajkálta, becézgette. Mintha érezte volna, hogy nem sokáig gyönyörködhetik benne.
A kastélyban egymást érte a sok nagyúri vendég. Emlékszem a grófnő húgára, Zichy Karolinára, gróf Károlyi Györgynére és öccsére, gróf Zichy Jánosra. Egy évben egyszer az öreg Zichy Károly is megjött Cifferről négylovas üveges hintón. A nagyurakon kívül — különösen az utolsó években — sok közrendű vendég is megfordult a kastélyban: ügyvédfélék, táblabírók, pesti urak. Olykor többen is jöttek együtt; azt hallottuk, hogy sokat tanácskoztak a gróffal. 1848 elején zajlani kezdett a világ. Azt beszélték, hogy vége lesz a jobbágyságnak és szabad lesz minden ember. Ikerváron csak két nemes család lakott, a Kovátsok és Homorok, a többi mind a gróf jobbágya volt. Azt is hallottuk, hogy a mi grófunk lett az első magyar miniszterelnök. Egyszer csak kihirdették, hogy megszűnt a jobbágyság. Nagy volt az öröm: legények, lányok összefogódzva utcahosszat énekelték ezt a dalt:
Hála Isten, nyughatunk!
Többet nem robotolunk!
Dézsma, robot elveszett,
Mulathatunk eleget!
Persze, ezt mi is megtanultuk és énekeltük. Énekelte — szép énekhangja volt — a kis Batthyány Ilona is. Ugyan emlékszik-e még rá annyi idő múltán? Hallottuk, hogy másutt a felszabadított jobbágyok zavarogtak és fenyegették uraikat, Ikerváron rendben folyt minden, hiszen mindenki tudta, hogy Batthyánynak nagy része volt a felszabadításban.
Ezután a grófot csak nagy ritkán láttuk,mert az ország dolgával volt elfoglalva.
Megalakították a nemzeti őrsereget. Ennek Vidos József volt a parancsnoka. Jól emlékszem a nemzetőrség zászlószentelésére. A Pap-réten sorakozott föl a nemzetőrség. Bizony csak kevésnek volt puskája, inkább csak kaszával voltak felfegyverezve. Batthyányné volt a zászlóanya. Ott állott a nemzeti színü selyemzászló mellett lányaival gyönyörű magyar ruhában, körülötte a falusi lányok talpig fehérben, keblükön a nemzeti színü pántlikával. Én is köztük voltam.
Nyáron és ősszel bejártunk a kastélyba. A grófnő nagyszámú cselédségétől körülvéve naphosszat dolgozott. Fehérneműt varrtak a honvédeknek és tépést készítettek. Ősszel a gróf hazaérkezett. Beszélték, hogy lemondott a miniszterelnökségről; azt is hallottuk, hogy beállott nemzetőrnek, de karját törte és nem vehetett részt a hadjáratban. Az év vége felé Pestre ment. Azután nem láttam többé.
A mártírhalált halt gróf elfogadása
1849 első napjaiban osztrák katonaság jött Ikervárra. Körül kerítették a kastélyt, átkutatták az egész épületet és mindent lefoglaltak. Nemsokára híre jött, hogy a grófot Pesten elfogták. A grófnő útra kelt Pest felé Emma lányával és engem is elvitt magával. Batthyány Budán a Várban volt bezárva a Consilium házban. Néhány napig Budán laktunk egy vendéglőben, azután később átköltöztünk a grófnő szállására. Ez a Cziráky-palotában volt a Hatvani-utcában. Ezt most Kossuth Lajos-utcának hívják, a ház pedig, melyben laktunk, most a Nemzeti Kaszinó épülete.
Jól emlékszem a régi Várra. Hatalmas kapui voltak, ezeket éjjelre bezárták. A bástyákon hatalmas ágyuk ásítoztak. A grófnőt és gyermekeit többször elkísértem a Consilium épület kapujáig, mikor férjét ment meglátogatni. A Lánchídon csak a katonaság járhatott. Mikor a jégzajlás miatt a hajóhidat szétszedték, a grófnőnek gyakran csónakon kellett átkelnie a zajló Dunán. Szüntelenül járt kelt a katonai hatóságoknál férje érdekében. Emlékszem, hogy egyszer édesanyámhoz, akit szintén felhozatott, szomorúan, ki sírt szemmel nyitott be: „Ma nagyon nehéz napom volt, Windischgrätz hercegnél jártam, de semmi jóval sem biztatott“.
Mikor a magyar seregek közeledtek, hogy megvívják Budavárát, nagy volt az öröm és reménykedés. Csak Batthyánynénak nem volt oka örülni, mert április végén férjét, Károlyi István és Zselinszky László grófokat sok más fogollyal elvitték Budáról. Erre az útra a grófot nem apám kísérte el, hanem egy Márton nevű huszárja, akinek vezetéknevére már nem emlékszem. Csak nagy későn hallottuk meg,hogy Laibachba vitték őket. Május végén vagy június elején Márton hazajött, mert nem akart fogoly lenni fogoly ura mellett. Ekkora grófnő apámat küldötte el hozzá Laibachba, ő aztán kitartott mellette utolsó órájáig. Sohasem fogom elfelejteni a magyar sereg bevonulását. A Hatvani utcában minden ház fel volt lobogózva, minden ablak virággal, szőnyeggel díszítve. Szegény Batthyányné nem tudta, hogy mitévő legyen! Mindenki tüntethetett a magyar sereg mellett, csak neki nem volt szabad, mert férje az osztrák fogságában volt. Jó tudta, hogy a városban sok a kém és figyelik magatartását. Mégis kitűzette a zászlót és megengedte lányainak, hogy egy ablakot feldíszítsenek. Innét szórták a virágot a huszárokra.
A gyermekek szerették volna megnézni a magyar tábort. A grófnő nem mehetett ki velük, hanem háziorvosával küldött ki bennünket bérkocsin. Jól emlékszem, amikor Landesmann doktor pénzt osztott ki a sebesült honvédek közt a grófnő ajándékából.
A Cziráky-ház Szép-utcai ablakából gyakran néztük a Hatvani-utca és a Szép-utca sarkán álló házban lévő nyomda munkáját. Länderer nyomdája volt ez. Bámulva néztük, hogyan foglalkoznak a könyvsajtó körül, hogyan szedik ki a sajtó alól a kész újságleveleket. Megkezdődött az ostrom. Budáról bombázták Pestet. Fóthra költöztünk Károlyi István gróf kastélyába. Csak a gróf kisleánya, a velünk egykorú Géraldine volt otthon nevelőnőjével és egy francia pappal. Bátyjai a honvédseregben harcoltak. Esténkint felmentünk a toronyba és onnét néztük a gyönyörű tűzijátékot, Budavár bombázását.
Azt hiszem, júniusban mentünk haza Ikervárra. A szegény grófot ide-oda hurcolták. Laibachból Pozsonyba, onnét Olmützbe, aztán Pozsonyon keresztül Pestre szállították az Újépületbe. Felesége szüntelenül uton volt, hogy férjét láthassa. Batthyány sorsáról különböző hírek keringtek, de senki sem mert arra gondolni, hogy ki is végezhetik. Végre is 1849 okt. 15-én Ikerváron mi is megtudtuk a szomorú valóságot.
Batthyány kivégeztetése.
Ezen a napon apám váratlanul hazaérkezett.Szent Terézia napja volt ez, anyám nevenapja, több rokonunk és ismerősünk üldögélt nálunk. Apám feldúlt arcáról rögtön láttuk,hogy valami borzasztó dolog történhetett. Elmondta — és azóta is Isten tudná hányszor —hogy Batthyányt október 5-én reggel vezették a haditörvényszék elé ítélet hirdetésre. Apám azt hitte, hogy az ítélethirdetés után visszahozzák cellájába és rendezgette ura szobáját, de a szomszédszobában raboskodó Károlyi István gróftól megtudta, hogy halálra ítélték. Batthyányt a hirdetés után a siralomházba vitték. Apám szeretett volna bemenni hozzá, de nem engedték be. Délelőtt megjelent a grófnő is és meghagyta apámnak, aki ott siránkozott Batthyány cellája előtt, hogy férje irattárcáját vigye szállására, amit apámnak sikerült is megtennie. Batthyánynét csak délután engedték be férjéhez. Ekkor csúsztatta Batthyány kezébe a tőrt, amellyel megsebezte nyakát. Másnap reggel vérben találták. Faggatták, kitől kapta a tőrt, de csak annyit mondott, hogy leszámolt Istennel és az emberekkel és senkinek sem ad választ. Október 6-án reggel apám korán megjelent az Újépület előtt. Lassankint kiszivárgott a hír, hogy a kivégzést elhalasztották, mert az elitélt megsebezte magát. Estéiig aggódva várta a történendőket. Öt óra után látta, hogy levezetik a grófot és a menet a közeli Fapiacra vonul. Fölkapaszkodott egy ölfarakásra és onnét nézte a menetet, mely az Újépület fala mellett állapodott meg. Piszkos, fatörmelékkel,forgáccsal és fűrészporral belepett hely volt ez. Apám az utolsó percig abban reménykedett, hogy az ura kegyelmet kap, de azt látta,hogy az ítélet felolvasása után a gróf szemét bekötötték és letérdeltették. Batthyány felkiáltott: Éljen a haza, allez Jäger! Erre a tiszt kardsuhintására három vadászkatona fegyvere eldördült és a vértanú holtan roskadt össze a Fapiac szennyes porába. Apám ájultan bukott le az ölfáról. Mire magához tért, a tömeg már oszladozni kezdett és csak néhány katona őrködött a porban heverő véres holttest felett. Mikor egészen besötétedett, néhány asszony közelebb merészkedett és a katonák engedélyével magához vett egy marék port vagy egy-egy forgácsot, melyet a vértanú vére áztatott.
Károlyi István gróf francia papját még aznap letartóztatták, mert a tőr becsempészésével gyanúsították. Ebben az ügyben apámat is kétszer kihallgatták és csak október 13-án engedték elutazni.
A grófi tisztek egymásnak adták a kilincset, mindenki apámtól akarta hallani a szörnyű hírt. Újra meg újra el kellett mondania a szomorú történetet.
Mikor estefelé anyámmal bementünk a faluba, azt láttuk, hogy a kereszt előtt négy öt szál gyertya pislákol és sok asszony térdel a feszület körül. Mi is odatérdeltünk közéjük. Anyám fennszóval imádkozott a többi jámbor asszonnyal, de én nem tudtam imádságra nyitni ajkamat. Fojtogatott a félelem, magam előtt láttam a mi jó urunkat szörnyű sebekkel, szétroncsolt aggyal heverni a véres porban!
Ezután szomorú idők következtek. A vértanú özvegye még az év végén külföldre utazott gyermekeivel és csak 1856-ban tért vissza. Ekkor veszprém megyei, birtokán, Dákán telepedett le. Ikervár és Batthyány többi birtoka már 1849-ik év eleje óta zárlat alatt állott, az ítélet után pedig a kincstár valamennyit elkobozta. Apám továbbra is megmaradt várnagynak. Ezt leginkább a grófnő öccsének, a derék Zichy János grófnak köszönhettük. Zichy Ikervárt néhány más Batthyány-birtokkal együtt bérbe vette, hogy azoknak értékes felszerelését az árváknak megmentse. Később az özvegy Ikervárt visszavásárolta a kincstártól és apámat haláláig megtartotta tisztében.
Batthyány utolsó levelében apámat neje gondjaiba ajánlotta. A grófnő meg is becsülte a hűt szolgát. Betegségében is többször meglátogatta. Apám 1870. szeptember 18-án halt meg Ikerváron. Szeptember 20-án temettük el. A grófnő Dákáról jött el temetésére és fiával együtt kísérte sírjába férje utolsó és leghívebb szolgáját. Azután sem hagyott el bennünket. Hermin lányomat hatéves korában magához vette és anyai szeretettel nevelte, nyolc évig a pápai zárdában,majd négy esztendeig a győri tanítónőképzőben iskoláztatta és állást szerzett neki. Áldja meg az Isten halóporában!
Az öreg matrónát kifárasztja a hosszú elbeszélés. Majd megszólal: „Mindent elmondtam, amire vissza tudok emlékezni. De most én is kérdezek valamit, amin oly sokat gondolkoztam. Meg tudná-e mondani, hogy miért ölték meg Batthyány Lajost?.“ A kérdésre adós maradtam a válasszal, de erre talán gyilkosai sem tudtak volna megfelelni!
Friedreich Endre dr.
|
