|
|
|
Hol is volt az a cukorgyár? A bemutatásához egy korabeli németnyelvű katonai térképet és a GoogleEarth fotójának egymásra tételét használtam fel. Ha a következő térkép fölé visszük az egér mutatót, akkor átvált a légi felvételre.
|
|
Nagyjából sikerült fedésbe hozni a két térképet. Figyeljük meg a régi utakat, amik még ma is kirajzolódnak a földeken. Ikervár a térkép részleten túl, alul, vagyis, délre található, ahol az utak egyenesei összefutnak.
|
|
|
|
|
|
Dr. Naszádos István - Újabb adatok gr. Batthyány Lajos péterfai cukorgyáráról
|
| |
|
|
|
Közel húsz éve - a sárvári cukorgyár történetével foglalkozva - kerestem a magyar cukorgyártás Vas megyei előzményeit is.
Akkor sikerült megállapítanom, hogy a reformkorban hazánkban 1830 és 1848 között 62 cukorgyár alakult. Ezek egy része kereskedelmi tőkés vállalkozásként keletkezett, míg mások éppen a cukorgyártásnak éppen a mezőgazdasággal való szoros össze függése miatt a nagybirtokon létesültek és a földjáradék ipari tőkévé való átalakulásának egyik formájaként jelentkeztek.
Vas megyében ugyanezen idő alatt öt cukorgyártó üzem alakult. Közülük hármat a megye haladó szellemű birtokosai: gr. Erdődy Kajetán Hosszúperesztegen 1837-1844 között, gr. Batthyány Lajos Péterfán 1839-1848 között és Jeszenek báróné Újlakon 1843-45 között üzemeltetett. Kettő pedig tőkés alapítás volt: 1837-ben egy évig működött Szombathelyen Tomassoivcs Ferenc üzeme, míg 1846-1848 között Füztüben.a Pesti Cukorfinomító Rt. üzemeltetett egy, évente kb. 25 000 q répát feldolgozó gyárat.1
A fenti üzemeik közül a legkomolyabb kísérlet a répacukor itteni gyártására gr. Batthyány Lajos nevéhez fűződik. Elsőként ismerte fel a hazai földbirtokosok közül a répacukorgyártás gazdasági jelentőségét.² Jó szemű gazda volt, aki azonban nem elégedett meg azzal, hogy üzemet építtetett, hanem tapasztalatait igyekezett a haladó gazda- társadalommal is megosztani, a Magyar Gazda hasábjain.³
Itt röviden ismerteti az üzem felállításának körülményeit, okait, működését. Megállapította, hogy jól jövedelmez a cukorgyártás. Bebizonyította olvasóinak, hogy a közvetlen haszon mellett a közvetett nyereség is számottevő: a kipréselt répaszelet, amelyet az állattenyésztésben lehet jól hasznosítani. A gyár alapítása kedvezően hat a lakosság foglalkozására és a földművelést is jelentősen fejleszti, hiszen új ipari növény terjedését és hasznosítását segíti elő.
Őszintén szólt a nehézségekről is: a répatermesztés bizonytalanságáról, a munkaerő és a szakemberek hiányáról, a cukor árának ingadozásáról.
Az üzem működéséről az alábbiakat közölte: 1839-ben építtette fel az egyemeletes gyárát. Ezzel egy kampány alatt 60-80 ezer q répát lehetett volna feldolgozni. Ezt a kapacitást azonban egyszer sem érte el fennállása alatt. A közel 10 éves átlagban 15-25 ezer q répát dolgoztak csak fel. A répamosót és a reszelőhengert ökrök hozták mozgásba. A répaszeletet sajtolóba továbbították, ahol annak létartalmát 70-80 %-ban kisajtolták. A nyert lé a nedvmederbe került, majd tisztázó- és szűrőkatlanokba vezették. Üstök, Degrand-féle vacuumkészülék, gőzgép működött az épületben. Azt, hogy a nedv magától az emeletre húzódjék, légritkítással érték el. Az itteni üstből csepegett le a cukros lé az első szűrőn keresztül a földszinti nedvtartó kádba, majd onnan a tisztítóüstbe került. Újbóli szűrés után a harmadik nedvmederbe került a most már erősen sziruposodó lé. Innen a gőzkazánba folyt, s onnan a megvastagodott szörp a negyedik kádba került. Ezután a Degrand-féle készülékben sűrű anyaggá főzték. Innen süvegformákba vezették, ahol megkeményedett s kijegesedett.
|
| |
|
|
|
A gyár felépítése és berendezése 60-80 ezer forint befektetést és 30 ezer forint forgótőkét igényelt - gr. Batthyány Lajos szerint.
Ez a jó szándékú és nagyon érdekes tájékoztató nem szólt arról, hogy ki vezette a gyárat. Hiszen annak vezetése szakembert, szakmunkásokat tételez fed ínég akkor is, ha a fant leírt gyártási mód nagyon egyszerű volt. Nem közölte a gyárépület méreteit, a személyzet lakását, műhelyek számát, s nem szólt a feltétlenül szükséges raktáraikról sem. A cukorlé tisztításához akkor égetett csontlisztet használtak. Nem szólt arról sem, hogy vették-e, vagy helyiben égették a csontot.
Sok a kérdés, melyekre csak szorgos munkával, türelemmel és mondjuk ki: szerencsével és többek segítségével sikerült most már feleletet kapnunk.
A sárvári Honismereti Szakkör egyik lelkes helytörténet-kutatója, Solymár Gábor evangélikus lelkész az alábbi érdekes adatokkal lepett meg engem: A sárvári Evangélikus Egyházközség "Gondnoki Számadó könyv" - ében 1840. jú¬nius 18-án a következőket jegyezték be: "Betzhold cukorfábrika Director úr széket váltott No. I./.20". Melyik cukorgyár igazgatója volt az illető, s a teljes név is hiányzott? De azért a hír megörvendeztetett. Most már a kettőzött lelkesedés újabb eredményt hozott. A Keresztelők Anyakönyvének II. kötetében 1840. május 2-i dátummal olvasható a 6. sorszám alatt a keresztszülők neve rovatban: „Betzhold Ferenc, foglalkozása: Ikervári czukor fábrikai Direktor."
Másnak talán nem mond ez a név semmit, de nekem igen sokat jelentett. A cukorgyár igazgatója tehát német ember volt, s mivel evangélikus hitet vallott, lehetséges, hogy Achard 1801-ben alapított első cukorgyára valamelyik utódjában tanulta ki a répacu¬korgyártás mesterségét, valószínű, Sziléziában. Tudjuk, itt sok kisebb-nagyobb üzem született és próbálkozott cukorgyártással. Hogy s miként kerül ide a Batthyányak uradalmába - ki tudná ezt ma már megmondani?
|
| |
|
|
 |
|
A berendezésekről, épületek számáról, nagyságáról hosszú évekig legfeljebb csak ábrándozhatott a kutató. Sok éven keresztül kutattam a Vas megyei Levéltár iratait és más helytörténeti forrásokat, mert volt bennem egy rejtett kívánság: szeretnék többet tudni az első komolyabb, egy évtizedig működő Vas megyei cukorgyártó üzemről!
1985. június 17-22. között a velemi felnőtt honismereti-helytörténeti megyei tovább képzés jónevű előadói között üdvözölhettük Tilcsik Györgyöt, a megyei Levéltár igazgatóhelyettesét. A Levéltár miképp segítheti a honismereti kutatókat? - erről beszélt, s szemléltetésül sok érdekes és szép középkori oklevelet mutatott be, s adott közre. A végén felmutatott egy kékesszürke, kézzel írott iratcsomót: "Ez például az ikervári Batthyány Lajos uradalmáról felvett leltárkönyv, melyet az első magyar miniszterelnök elfogatása után vettek fel" - mondotta. Felfigyeltem. Hátha van ebben a cukorgyárról is valami? - gondoltam. Előadás után odamentem az előadóhoz és megkértem, hadd tekintsek bele az iratcsomóba. Megengedte. A csomag közepe táján pedig szemem elé került a "péterfai majorban fekvő javak" leltára.
Két nap múlva már a Levéltár kutatószobájában róttam a sorokat, másoltam az 1849-ben felvett leltárt, melyet most örömmel mutatok be az érdeklődőknek.
"Péterfai majorban fekvő javak"
Péterfai pusztán minden felől majorsági urasági birtoktól kerétve, egy épületekkel megrakott mintegy 1 1/2 hold belső telek, melyen találtatnak:
(a 38-as részben került rögzítésre a cukorgyár berendezései német nyelven, ennek fordítása olvasható az alábbi táblázatokban, melyek a cikk részei.)
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
| |
|
|
|
Az öleket lefordítva ma használatos mértékekre: A cukorgyár hossza 37,92 m, szélessége 13,27 m volt. Alaterülete 503,19 m2, de emeletre számolva összesen 1006,38 m2, ami 1837-ben tekintélyes nagyságú épületnek tetszett.
A gyári személyzet lakása és a raktárak 2 emeletesek voltak. Hosszúsága 28,44 m, szélessége 11,37 m, alapterülete 323,36 m2. A 3 konyha és a 13 szoba sejteni engedi, hogy itt az igazgató és közvetlen munkatársai lakhattak egy öt- és két négyszobás lakásban.
A gépház 16,12 m hosszú, 12,32 m széles volt, alapterülete 198,59 m2.
A répa mosására szolgáló két mosókamra hossza 10,43 m, szélessége 3,79 m volt. A kettő alapterülete 39,52 m2.
A kazánház hossza 14,22 m, szélessége 7,58 m, alapterülete 107,78 m2 volt.
A három raktár alapterülete összesen 647,01 m2 volt.
A lakatosműhely 69,97 m2, az első cselédház 297,93 m2, a második 473,93 m2 alapterületű volt. Az elsőben - szobánként egy családot számítva - két család, a másodikban 5 család lakhatott. A konyhák száma ezeknél nem mérvadó, mert jelen sorok írója járt a péterfai cselédlakásokban a felszabadulás után, s akkor egy konyhában 2-3-4 család is főzött attól függően, hogy hány szoba volt a nagy konyha két oldalán elhelyezve. Mind a konyhák, mind a szobák padlózata élére rakott tégla volt. Ezek helyenként a használat következtében szinte teljesen elkoptak. Ezért úgy gondolom, hogy a bajor királyi uradalom nem sokat változtatott a cselédlakásokon akkor, amikor a Batthyányaktól a péterfai területet megvették, csupán a tetőket igazították cserépfedelűvé.
Azóta ezeket az épületeket a Sárvári Állami Gazdaság lebonttatta. Ma már csupán a helytörténészek emlegetik a régi cukorgyárat, őrzik tárgyi emlékeit a vasi múzeumok.
|
| |
|
|
|
HIVATKOZÁSOK
1. Wiener Moszko, "A magyar Cukoripar története." Bp., 1897-cimű könyvéből vett adatok.
2. Wiener Moszko: idézett mű 96. lap.
3. Batthyány Lajos gróf: "A Ikervár Répacukorgyár ismertetése" Magyar Gazda 1842. év szám 25-30 lap.
4. Batthyány Lajos gróf ikervári uradalmának leltárkönyvéből a Péterfai major leírása. - VamL.
5. MOL, E 675 Finanz Landes Direktions Aebtheilug, Ödenburg (36. csomó)
|
|
|
|
A cikk forrása: Vasi Szemle 1986. 1. sz. 122-130. p
|
|
|
Amikor a mindenapjait éli az ember, akkor nem is tudatosul
benne, hogy milyen szerencsés az adott pillanatban, vagy helyzetben. Nem tudhatja
felmérni, hogy az adott körülmények mennyire befolyásolják majd a jövőbeli
életét. Csak így utólag ismertem fel én is, hogy milyen nagyszerű tanáraim
voltak. (Persze volt szerencsém negatív példákhoz is és reménykedek, hogy az én
tanítványaim körében nem ebbe a szekcióba kerültem besorolásra anno.)
Naszádos tanár úr? Aki találkozott vele, az nem felejti el,
nekik nem kell bemutatni. Aki nem ismerte, az pedig képzeljen el egy embert,
akivel szívesen megállna beszélgetni, mert a derűs egyénisége és szemlélete hamar
feledtette bárkivel a mindennapok apró-cseprő gondjait.
|
| |
|
|
|
|
|
In memoriam Dr. Naszádos István (1920-2008)
- Nagy Miklós
Miközben a természet a tavasz első pillanatai közepette életet követelt magának a téli
halálból felébredve, szomorú hír vált közismerté, miszerint 2008. március
14-én, 87 esztendős korában elhunyt városunk közismert és széles körben
tisztelt személyisége, Dr. Naszádos István.
|
| |
|
|
|
A
közel kilenc évtizednyi életpályája Győrből indult 1920. december 19-én, s
négyéves korában városunkban folytatódott, ahol édesapja, idősebb Naszádos
István megnyitotta vendéglőjét. Szeretetteljes családi otthonban nőtt fel a
Várkerületen, szemben a magyar történelemben oly kiemelkedő jelentőségű Nádasdy-várral.
Az alapfokú iskoláit is a városunkban végezte el, és itt született meg benne a
pedagógus pálya iránti hivatás gondolata.
A
pápai tanítóképzőt 1941-ben fejezte be, azon vészterhes évben, amikor hazánk
belépett a II. világháborúba. A pedagógus hivatásának első állomása a bácskai
Sajkáslak volt. A következő évben a KALOT felkérésére Csíksomlyóra utazott a
helyi népfőiskola vezetésére. A háború további részében katonai szolgálatot
teljesített. A világháború után bekapcsolódott a sárvári gazdasági életbe, s
ezekben az években költözött családjával Ady utcai otthonába. Kiegyensúlyozott
házasságából négy gyermeke született.
A következő
évtizedben ismét a tanári katedrán állt. A gércei (1950-1952) és a sárvári
általános iskolákban (1952-1959), majd a Tinódi Gimnáziumban tanított 1981-ben
bekövetkező nyugdíjazásáig. A rendszerváltás után, 1990-1994 között
önkormányzati képviselőként tevékenykedett.
Ennyit
mondanak egy életpálya nyers adatai, de mögöttük kibontakozik egy ember
személyisége.
Pedagógus
volt a lelke legmélyéig. Ismerte e szakma minden fortélyát. Tanítványai kiváló
magyar- és történelemtanárként emlékeznek rá vissza. Nemzedékek sorát nevelte
fel, és kivívta a diákok tiszteletét, szeretetét. A Tinódi Gimnáziumot afféle
második otthonának tekintette.
Mélygyökerek fűzték Sárvárhoz. Szerette ezt a várost. Tevékenységét áthatotta a
szülőföld iránti szeretete. Ez az érzés azonban nemcsak egy érzelemként élt
szívében, hanem a városért tenni kész akaratként nyilvánult meg.
|
|
A vezetésével 1968-ban létrejött a Honismereti Szakkör. Kiváló közösségszervezőnek
bizonyult. A kezdetben 9 fővel induló szakkör 1980-as években már 70 tagot
számlált, s nyomdokain haladva ma is kifejti tevékenységét. E virágzó közösség
mellett 1970-ben megteremtette a Honismereti Híradót, amely Vas megye első
helytörténeti folyóirataként indult útjára, és napjainkban is megjelenik. A
honismereti munkássága megyeszerte elismerést váltott ki. Városunk kiemelkedő
és korszakos jelentőségű történetírójának számít. Helytörténeti kutatásai,
publikációi fontos részét képezték munkásságának, és meghatározó szerepet
fognak betölteni a későbbi korok kutatói számára.
Magvető
emberként élt. Magas fokú felkészültségéből eredő tudását, széles látókörről
tanúságát tevő ismereteit, a Sárvárhoz való ragaszkodását adta át a következő
vagy a vele egykorú nemzedékeknek. Kedves, udvarias személyiség volt. Házának
kapuja mindig barátságosan nyílt meg az Őt felkeresők előtt. Segített, ahol és
akinek csak tudott. Viselkedését mélységes humánum, a másik ember iránt megnyilvánuló
tisztelet jellemezte, amely látványosan nyilvánult meg jellegzetes
kalapemelésében. Derűs egyénisége, humorérzéke átsegítette a nehézségeken.
Vallásos,
Istenben bízó emberként élt. Megnyilvánult ez fiatalkorában, s kitartott hite
mellett életkorától és körülményektől függetlenül.
Fájdalommal
telt szívvel kísérte utolsó útjára 2008. március 19-én gyászoló Családja, az
Önkormányzat vezetői, a Képviselőtestület tagjai, barátai, tanítványai,
tisztelői, a Tinódi Gimnázium tanári kara, a Honismereti Szakkör tagsága és a
Szent László Egyházközség.
Ezen
a délutánon először szemerkélt az eső, majd kisütött a Nap. Az Ég először
megsiratta, majd aranyló napsugaraival elbúcsúztatta a földi élettől.
Emlékét
tisztelettel és szeretettel megőrizzük!
Nagy Miklós
|
| |
|
|
|
A megemlékezés forrása: Sárvári Hírlap, 2008.április 4.
|
