Második ünnepünk egy nagyszerű vízi tréfa volt. Érdekes argonautai expeditio a’ Rába vizén egy kis yachtban, mely merész vállalat hajótöréssel végződött. Az idevaló malomzugóhoz felkényszeritni hajónkat — a’ habdagályos rettentő sebesség daczára — miután ezer más akadályon férfiasán diadalmaskodánk — volt a’ feladat. Mely annyival inkább ingerelte házigazdánk ínyét, minthogy azt már egyszer pár év előtt szerencsésen valósítottuk. Ez úttal — mert derék evezőkben nem volt hijány — hihetőleg magasb ’s tehát sebesb lévén az ár, nem sikerült a’ dolog. Kétszer sarkantyúztuk fel a’ habzó zugó széléig hajónkat; mind kétszer nyilsebességgel lökött viszsza ágas bogos fák alá, mellyek olly mélyen hajlának a’ malom árkába, hogy csak a’ hajósnép hirtelen hasraborulásával simulhatott el hajónk a’ sürü ágak alatt. Végzetről egy 3ik mindenre elszánt kísérlet tétetek. Én úszni nem tudó egy vad szigetre számüzetém, miként hagyatott szegény Ariadne hajdanta Naxos csúcsain. Ekkor végső erőfeszítéssel és renditlen bátorsággal neki mentek a’ vésznek korunk ezen uj argonautái. * ) A’ hajó nem tűrve tovább zsarnoki erőltetését; a’ habzó hullámok alá sülyedett, magával ragadva vakmerő evezőjit. E’ látvány valóban festői volt; ’s mind a’ mellett, hogy illy kicsiny scalában és csaknem eleve kiszámítva; mondom neked, fölötte érdekes.... majd majd borzasztó. Csak néhány másodpercz múlva ütötte fel fejét itt, ott a’ sebes hullámok közül egy egy lelkes hajós, mig végre mind négyen szerencsésen partot érének nevetve fáradságos működéseik’ tragikai sikerén ’s tapsolva e’ vizi kaland érdekes kimenetelének. Hogy illyes vészkísérte mulatságok igazán illenek lelkesb férfiakhoz, ki fogja tagadni?

 *) Házigazdánk’ gr. Batthyány Lajos, a’ kedves daliásságokról ösmeretes Wenkheim Béla és László bárók,’s egy Cipriano nevű olasz hajós L a g o di Como partjairól.

Az észak-olasz Como tó mellől származó Cipriano hajósról nem tudunk sokat. Batthyány katona éveiben Olaszországban állomásozott, biztos hogy eljutott a tóhoz is. Amikor az ikervári birtokon kialakított a Rábának egyik régi ágában egy kis tavat, akkor oda több nemzet csónakjait megvette, amikhez a hajósok is a származási helyről jöttek. Így kerülhetett ő is ide. Szóval ők voltak a bátor férfiak.

Hol történt? Nos nem olyan egyszerű a kérdés. Az ikervári kastély külső kertje dél felé helyezkedett el a Rába és Malom csatorna között. A Rába fő ágában egy rőzsegáttal felduzzasztották a vizet, hogy a malom csatornába betereljék a Rába egy részét. De ahhoz, hogy a malom egyenletes vizet kapjon a malom csatornán is volt egy rőzsegát, illetve a fő funkciója az volt, hogy az uszadékokat megfogja és ne tegyék tönkre a malom lapátjait.

A cikkben egyértelműen a malom csatornáról szól, melyet 1806 után hoztak létre egy természetes vízfolyás nyomvonalát ásták ki a létesített malom számára, mely víz utána visszafolyt a Rába híd előtt a folyóba. Tekintve, hogy a parton 30 év alatt sok fa kinőhetett, így elképzelhető az akadályuk. A rőzsegáthoz a szigetről vezetett út, a másik oldalon nem folytatódott, így tehát azon át nem lehetett járni. Valószínűleg két oldalról magasabb volt a rőzse és középen egy nyílás volt, amin keresztül hömpölygött nagy nyomással, sebességgel a víz. Ezen a "vízesésen", sodráson akartak felevezni.

Mi történt? Nos, egyszer már sikerült korábban és most ezt akarták megismételni. Egy ilyen manőver sikere sok mindentől függ. A hajó formájától, terheltségétől, emberi hajtóerőből nyert sebességétől. Egy bizonyos víz nyomás után már annyi hajtóerő kell, hogy nem férnének el a csónakban a sok erős ember. Két próbálkozásuk volt, amikor a víz visszalökte őket és a part menti fák alá besodorta a víz a hajójukat. A harmadik, vélhetően vagy a már elfáradt izmok által, vagy éppen csak azért is virtusból, kevés érzékkel nekimentek a zúgó szélének és a hajó borult. Szerencsére mindenki jól úszott és nem voltak veszélyben.

Nem egyszerű a sodráson való feljutás végrehajtása, párszor volt szerencsém hozzá a Dunán, borulás nélkül. Többnyire kényszerből eveztünk fel, de megesett, hogy kalandvágyból tettük mi is. Persze volt, hogy mi is a fa alatt kötöttünk ki, amikor a vízterelő sarkantyú átömlőjén próbáltunk feljutni a Duna gemenci részén és az előttünk lévő kenusok nem tudtak átérni teljesen és megindultak visszafelé. Lelassultunk mi is és az örök költői igazság érvényesült,:".. habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.", Már vitt is a víz minket oldalra a bokrosba.

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnökünk tudott és szeretett úszni, erről szerezhetünk tudomást a következő hiteles forrásból.

Vajda Péter 1842-ben lett az Iparegyesület jegyzője - valószínűsíthetően ekkor ismerhetett meg Batthyány közelebbről, aki az elnöke volt. De korábbi is lehet az ismeretségük tekintve Vajda újságírói munkáját.

Vajda Péter - Utazás a hazában útleírása  a Magyar ÉLETKÉPEK V. füzetében jelent meg 1843-ban.

Ebben szerepel az alábbi kis kiemelés, amelyből megtudhatjuk, hogy gróf Batthyány Lajos miniszterelnökünk és titkára Kuthy Lajos és még pár úszótárs az ikervári kastély Rábán túli parkjának mesterséges tavában nagyot fürödtek.  

Vajda Péter (1808–1846) - Újságíró, pedagógus - Írásaiban a haza, a szabadság, az egyenlőség, az egyenjogúság eszméit hirdette, gimnáziumi és orvosi tanulmányainak is ezen az eszméinek hangoztatása vetett véget. A BékésWIKI Vajda Péterre emlékező oldalán szerepel még egy idevágó érdekes bejegyzés a pedagógus ténykedéséről:

"Szarvason több reformot bevezetett (szakrendszerű oktatás, órai kísérletek, testi fenyítés eltörlése), könyvtárat, nyelvművelő társaságot, önképzőkört és ösztöndíjat hozott létre. Figyelmet fordított a testi nevelésre: bevezette a gimnasztikát és az úszást, Aradi úszómester címmel megírta az első magyar nyelvű úszótankönyvet."

Fontosnak tartom megjegyezni még, hogy Vajda Péter  fordításában olvashattuk először magyarul Daniel Defoe - Robinson Crusoe regényét  1936-ban.